Propertius - Az Őrjöngő kedves

Boldoggá tett tegnapi veszekedésed a lámpa-
fényben, a hangod ezer átkod, az őrületed,
mikor, ittasan a bortól, ellökted az asztalt
s vagdostad hozzám a teli poharakat.
Csak neki, gyönyöröm, ess neki, rajta, ugorj a hajamnak,
vágd bele arcomba gyönyörü körmeidet,
s hogy parazsat vetsz rám s szememet kimarod: fenyegess csak,
s ingem szaggatván csak csupaszítsd szivemet;
mindez igazi jel, igazi szerelem jele mindez:
mély szerelem nélkül sohase szenved a nő.
Amikor egy asszony csak szitkot perget a nyelvén,
amikor odarogy a templomi Vénusz elé,
amikor őrei közt mer csak sétálni az utcán
vagy mint megszállott rohan az ut közepén,
vagy ha bolond álmok riogatják, s egy fiatal lány
képe előtt nyomorult idege sirva fakad;
orvosa, papja vagyok rég minden lelki bajoknak,
s mondhatom, ezek igaz, nagy szerelem jelei.