Tanulmány Út

Győr-Sárvár

1.
Hét nap, hét éjjel mulattam.
Leráztam magamról a hamut.
Megjártam a vasutak Caminóját.
Parkokban aludtam.
Bimbóik héját számba tették a fák.

Hét nap, hét éjjel nem esett.
A mohák kiszáradtak szemeim felett.
Torkomat felverte a por, beszédem
most hörgésre hasonlít.
Unicummal mostam fogaim.

Befogadott a túlpartok csendje,
a hidak derengtek alattam.
Sárga templomok szólítottak le,
barna óráikkal riogattak.
Apróért koldultak a kutak.

A városok megbecsültek,
mint eltévedt turistát.
Térképük ujjlenyomatot vett,
kulacsaikban illatok áztak,
szőreik közül hideg dirigált.

2.
Messze mentem magamtól.
Kispolgári egzisztenciám nem követett
odáig, mert ott már
poklok voltak, és fellegek.

Fogadtak. Virágágyások
megjegyezték testem nyomát.
Amit kitakartam belőlük,
másnap visszatakarták.

Messziről jött ember voltam.
Újra mélyen az idegenségbe .
Nem voltam kész a
folytonosra, a lényegesre.

3.
Érmét dobtak az automatába,
fölgördült a nap.
A pályaudvar hegkattanva
bekapcsolt, üzemelt, forgott.
Rozsdás Celldömölk olajtalan arcai jöttek.
Napilapot olvastak, vették, ami kell
szenvedett kínjaik hiteléhez.
Ugyanabban a kék kosztümben,
folt-nadrágban, korom-kesztyűben,
kis hajlékért, kis erkölcsért, kis jogért,
kis emberségért. Tüdőnyi Levegőért.
Minden ellen, ennyi mindenért.


4.
Legszívesebben egy combra dőlnék,
de a bucka is kielégítő most.
Fűszál izgatja hallójáratom.
Szép visszhang:
olyan, mint a csend, csak kisebb.

Összement az ismert tér. Ujjaimmal is
összenyomhatom. Ura vagyok
magamnak, nem okoz gondot
a körülöttem megnevezése,
és saját magam látványa sem.

Megjelent: FÉL III./2. • illusztráció: Pap Emese