1. Hét nap, hét éjjel mulattam. Leráztam magamról a hamut. Megjártam a vasutak Caminóját. Parkokban aludtam. Bimbóik héját számba tették a fák.
Hét nap, hét éjjel nem esett. A mohák kiszáradtak szemeim felett. Torkomat felverte a por, beszédem most hörgésre hasonlít. Unicummal mostam fogaim.
Befogadott a túlpartok csendje, a hidak derengtek alattam. Sárga templomok szólítottak le, barna óráikkal riogattak. Apróért koldultak a kutak.
A városok megbecsültek, mint eltévedt turistát. Térképük ujjlenyomatot vett, kulacsaikban illatok áztak, szőreik közül hideg dirigált.
2. Messze mentem magamtól. Kispolgári egzisztenciám nem követett odáig, mert ott már poklok voltak, és fellegek.
Fogadtak. Virágágyások megjegyezték testem nyomát. Amit kitakartam belőlük, másnap visszatakarták.
Messziről jött ember voltam. Újra mélyen az idegenségbe . Nem voltam kész a folytonosra, a lényegesre.
3. Érmét dobtak az automatába, fölgördült a nap. A pályaudvar hegkattanva bekapcsolt, üzemelt, forgott. Rozsdás Celldömölk olajtalan arcai jöttek. Napilapot olvastak, vették, ami kell szenvedett kínjaik hiteléhez. Ugyanabban a kék kosztümben, folt-nadrágban, korom-kesztyűben, kis hajlékért, kis erkölcsért, kis jogért, kis emberségért. Tüdőnyi Levegőért. Minden ellen, ennyi mindenért.
4. Legszívesebben egy combra dőlnék, de a bucka is kielégítő most. Fűszál izgatja hallójáratom. Szép visszhang: olyan, mint a csend, csak kisebb.
Összement az ismert tér. Ujjaimmal is összenyomhatom. Ura vagyok magamnak, nem okoz gondot a körülöttem megnevezése, és saját magam látványa sem.
Még mielõtt valaki leírná lávjú, apró kedvesség Pizza tetején de kecsöppel Aranyos, gondolatmenet Ilyennel kiírni, kár hogy Nem tetszik és foghagyma Szagút gondolok, ha rá Gondolok, ha gondolok még
Cseresznyézni volna jó Kint egy kertben Akármekkora, akár Ha gulyás kommunista, És OTP-bõl vett Egy esernyõ alatt Milyen tervezhetõ Jövõ, múltrendszer Borsozz meg!
Sejj csülkök esnek az arcomba hullik Róluk levett röfik lába Megtaposnak jól Pernyéjük, kikacsint.
De szeretnék de szeretetnék Jajj anyám de szeretnék.
Rajszögek a futóhomokban Rajszögek hónaljamban Mit tagadjam: ezért csapkodok.
Felbuzog, lehabzik Sárga, mint gyapot fog Húzzuk ki!
Tolvajok nincsenek is, szerintem Nem a higiéné a végsõ kritérium és ki az a higié Valami francia kiabálja fogatlanul, egy fog sem ér többet, és tapírság lenne több foggal mint ahogy különben szokás Itt marad a sokból egy, ilyen közhelyt Ilyen illemhelyt pucolgat itt roppant vérmes Szó ez, ahogy nézzük, bele gyömköd egy picit Hogy kiássa magát, hónalja legyen Szõrtelen bõrfeszület. Elvetni, megöntözni de betyár, Körbejár a baj, karikás ostorral! Ezt még az ezernyolcszázas években Kiáltottam, akkor még nem sok lift volt, Jobb hiány kéménybe kényszerültem. De csak befalazták végül, És drótok telepedetek elé, meg Ágas antennák, amin szpérók ülnek. Ez igen, kerepelni(nó) itt duplán. A bátyám jobban szeretné a focit, Ha elõbb született volna mint én, mert Akkor még apám is focizott Mert kaput épített a háznak. Anyám kinyitja nekem Ha a postakádban nincs dugikulcs.
Azt mondta, hogy alföldi naplementét Szeretne látni, meg igazi hideget a magnóba. És roppant nagy faleveleket, mert azon (õ szerinte) lehet repülni. Aztán fákat rajzolt egy lapra és Kirakta az elsõ parkoló autó Szélvédõjére. „Utazik –mondta- Utazik az erdõ” Úgy hallotta a kabátom zsebébõl Beszélgetek vele. Nekem már akkor sok üllõ Bádoglemez, és köszörû volt a témám Nem értette. Azt mondta játszunk cicásat: Nyávogni fog, én meg simogassam.
A feszesség tengelyére
A feszesség tengelyére ösztönösen felkúsznak az indák. Innen több, onnan kevesebb a kettõ között odakapcsolt zászló. Övé, enyém. A Szomszédom kertjét nem ismerem. Hát még egy kínaiét... A rend kedvvért rendet rakok, és lefújom szprével a farakás pókjait. Elhúzkodom a gallyakat, kiirtom az indát a feszség tengelyein.
Napszámot fizetek „Sajtot eszem, bort iszom, és Sugárzást gyûjtök magamba” Ennyiért az összes földesúrnak megéri karó a baboknak. Nap felé! Élõszóval. Több, mint elõre! Teljesen evidens. Aztán elrakom a sajtot, a bort és alszom valamelyik reggelig. E tengely köré, gondolom érdemes indákat futtatni.
A fõzelék visszadõl a lábosba, onnan kinõtt Gõz-indái kergetik a napot. (vágás lesz!) És mama! nem a penészes befõttek miatt ilyen üresek ezek a tenyérbe köhögött Tengelyek, Amiken úgy fordulok meg hogy, mindig az arcom van lent. Mondom: Ebben teljesen a holdra hasonlítok.
Különben csak az indáim nyújtom ki, hogy valamit elérjek. Egy Sci-fiben a kollektivizálás lenne a célja, Hogy mindent magamba gyûjtsek. De itt csak az égitestek egyeznek, Különben minden más elem szét van hagyva, és anyu elment És nem tudja most összerakni … Szegénynek, ha elmondanám, hogy direkt borogatom ki…
Innentõl több fog lenni egy nap. Elkapom a farkát, megugat. Nem futhatok versenyt a föld árnyékával. Pedig akkor biztos megismerhetném Akár egy kínai kertjét is. Hát még a szomszédomét.
És ahogy elfogynak az esték, lassan összeérnek az indák. Csódamód! hogy be illjen mesének is. És szó ne essék az igazi nyomorról: Hogy idõközben egy kínai kertjének farakásán fújkodom szprével a pókokat.
Pókláb.
Mind igazából Túl a szájpercen összeállva. Pizzatészta, Égetés elõtt,. Megörökösödés, A szerelem stilizált Jelképeivel. Nagyon.
Szétvetve, Mint a virágágyás, Vakondtúrás, Kedves rögje, A hantok. Kiröhögnek A belõlük Kihajtó Giliszták, Férgek, Kukacok.
A periódus: Pókláb. Ízelt, ízesített, cukron ragadós. Alatta lassabban tanulok, Ha fölém is eljut.
E három vers jól reflektál egymásra. Mintegy segítik a másik értelmezését. Akár egy ciklus alá is lehetne rendezni. Szóval ajánlom e 3 vers egy szövetnek tekintését! Az érthetetlenség vádjával meg ne dobálózzunk, amíg el nem kezdünk egy verset elolvasni, elemeire szedni, és magunkévá tenni. Ellenben tessék így eljárni ezen versekkel.
Belõled is egyedi, felhasználó barát Honlapot akartam írni, Vagy legalább felülírni a régi CMS-t
Letiltották az FTP hozzáférésem. (Kétsoros verset írtál… szomorú volt: 220- Local Time is Now 21:00. Server port: 21 220- This is a Private System – no anonymus login)
Most nézem mennyire elbaszták a CSS-ed. /Amatõr munka/ (Nem egyeznek az arányok, csúnyák a színek, és a footer nincs formázva, kitörölték a parancsot lezáró tageket, így a fele használhatatlan, és teljesen hibás a forráskód) És Expoler alatt, és Mozillával teljesen másképp nézel ki.
Én az utóbbit használom, így szebbnek tûnsz.
Én a születésnapoddal léptem be eddig. Apukád halála kevésbé privát? Nem próbálkoztam vele (végül anyukád nevével sem) … nem merek… szerintem felcsatlakoznék És olyan vírust kapnék, ami vissza állítja a render idõt… jó 3 évvel. És féltem az egyhónapos lapotopm…>
Dühít, hogy nem csak az én menüpontjaim, és alprogramjaim felülete Lett más. (Hogy elég volt annyi a CSS-kódban hogy egy számot megváltoztasson, vagy valaki … bárki…. Mindenki…. átírjon egy nullát a színkódban, és már másképp néz ki az egész. De összeeshet a honlap többi része szerver leállás miatt, béna rendszergazdáktól… a rossz körülményektõl.)
Végtelenül keserûséget, rakott fel valaki, ha ráhúzod az egeret… Web 3.0 … nem látogatlak… nem bírom nézni, hogy olyan comment-program fut rajtad, amivel egy SPAM-gép egy éjszaka alatt csinál 100 mega fölös állományt. … irjak a rendszer gazdának? (nincsenek megjelölve a fejlesztõk… vagy nem látom… szar a footer)
A tipikus szavakra talál rád a Google… (én is így kerültem oda) az olyanokra, Amiket fejlettebb böngészõk már csak szülõi kódokkal hagynak nézni.
Rettenetes lesz egyszer a címeden 404-es üzenet olvasni (Hátha vicc, vagy vírus… és tovább enged)
Megjött a műút, és kaptam hozzá egy műút füzetet is ajándékba. A bloggal kapcsolatban még nincs határozott szándékom. Tessenek már segítséget / ötletet adni!
Utálom a könyvtárat. Itt van előttem egy gyönyörű Katona József válogatott drámái az Unkiornis Kiadó gondozásában megjelent Magyar Dráma Gyöngyszemei sorozatból. Bőr kötés, présarany borító, régies gerinc... és vissza kell vinnem márciusban. Meg is vehetném. Mint annyi más könyvet is, de miből fussa nekem erre? Nagyon szeretném kérni az általam egyre kevéssé tisztelt Házat, hogy a csóró egyetemistáknak is legyenek kedvesek 98e forintot úgy alanyi jogon kiutalni. Több rá a szükségem, mint az amúgy is pofátlanul jól kereső köztisztviselőknek jelesint nincsen pénzem könyvre! (ja és még valamire: kajára)
Az előző tárgyakból végül csak 36 kreditért sikerült felvennem ezeket:
A magyar színháztörténet rejtélyei (színpadképtelen irodalmi klasszikusok?) Az irodalmi kultuszok kérdései Bevezetés a művészeti alkotások és befogadásuk történetébe Filozófiatörténet Finnugor népek és nyelvek Fonetika Honorácior szeminárium Irodalmi szakszeminárium 2. Klasszikus magyar irodalom Kommunikáció szóban és írásban Középkori regény Nyelvészeti szakszeminárium: Utak. Nyelvész önvallomások Szociolingvisztika
A magyar nyelv finnugor alapjai A magyar színháztörténet rejtélyei (színpadképtelen irodalmi klasszikusok?) Az irodalmi kultuszok kérdései Bevezetés a művészeti alkotások és befogadásuk történetébe Filozófiatörténet Finnugor népek és nyelvek Fonetika Irodalmi szakszeminárium 2. Klasszikus magyar irodalom Kommunikáció szóban és írásban Középkori regény Nyelvészeti szakszeminárium: Sajátos nevelési igényű tanulók az oktatásban Nyelvtörténet 1. Régi magyar irodalom szeminárium Szociolingvisztika Szófajtan, alaktan
Össz. 42 kredit. Ennyit vettem fel. Majd meglátjuk ezt még...